Az élet talán sokszor igazságtalan, és sokszor érezzük úgy, hogy kizárólag arra lettünk teremtve , hogy szenvedjünk.Sokszor évekig gyötrődünk, hogy akkor ki rontotta el, és hogy miért mi isszuk a levét. Nem maradnak szavak, és érintések, nem marad kapcsolat.Csak fényképek, történetek, és emlékek.
Mi van akkor ha egyszer a bennünk lévő űr betöltődik és egy új , mégis régi szín tölti be.
Nincs változás, ugyanúgy egymagad vagy és mégis...
Mégis mintha megint az a kislány lennél, mintha megint állna melletted valaki.
Pedig csak pár szó.
De neked még is többet jelent.
A világgá kiáltanád , de még csöndben hallgatsz.
Még nem szabad.
A magad titka kell legyen.
De így is szép, mert újra egész vagy.


Sok szép emlék
Nincs rá jó szó
Szívemben él még
Csöndesen, lemondón.

Felnézthetnék de nem látom már
Régen volt, nagyon rég
Csak ültem , vártam rá
És ő nem jött többé.

És én nem értettem
Én gyűlöltem ordítottam
De sosem kételkedtem
Hogy szeretett volna.

Csak egy kisgyerek
Mindent másképp lát
Ő csak azt tudja mi kell,
És nem azt , mi vár.

És felnőve, emlékekbe merülve
Kezében képet forgatva
Feje felett a kérdőjel.
Válaszra senki nem méltatja.

Elindul hát, választ keres
Mindegy kitől , honnan.
S egy jól ismert idegen
Méltatja őt szóra.

Eltűnik már feje felől
A rengeteg kérdőjel.
Nap űzi el a felhőt
S mintha újra lélegezne.