"Százszor fogalmaztam át e lapot,százszor gondoltam át mit írjak Neked.Számítok rá, hogy választ nem kapok,száz év múlva sem érem el a kezed.Beszélni nehéz ezért csak írok, remélem olvasod ezt a levelet.Torkomban gombós szólni nem bírok.Kérlek ne felejtsd el a nevemet!Erősnek mutatom magam ,de mikor nem lát senki könnyezek.A szobám mélyén éjnek éjén a sötétségben ő vezet ,vagy te, ha véletlen hallgatod ezt a számot most írok egy levelet amelyet neked szánok.Az egész életem csődbe ment lehúzhatom a klotyón , indulásra készen állok nincs is semmi motyóm.De mielőtt kilépek még hátra nézek egyszer , s a belőled fakadó űrnek adozóm egyetlen néma perccel...Elbúcsuzni jöttem csupán, és bocsánatot kérni amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.Bocsánat azért mert örökké megbecsültelek.Bocsánat ha úgy tűnt némán elküldtelek.A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.
Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám,nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám.
Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat,nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat!Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt,nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?"


"Most már sírok a képeken, amiken eddig Veled nevettem,
Most már a polcomról levettem minden emléket, amit szerettem.
Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem,
De őszintén! Ez Neked csak egy szó csupán, akárcsak a szerelem.
Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért,
Tegnap sírtam, ma sírok és sírni fogok a holnapért."




Csak annak mondd, hogy szereted akit tényleg szeretsz, vigyázz mert ezzel a szóval ölni lehet!