Nem tudom hol is kezdjem el.Ami bennem lezajlik nem írhatom most történetbe, vagy versbe.Azt egyáltalán mondatba foglalni sem tudom.Ez az egész valami nagyon rossz, és még is még is annyira szép. Olyan szép, mert végre boldog lehetek.De még sem teljes a boldogság.Nem láthatom és ebbe beleőrülök, de ezerszer inkább pusztulok bele a hiányába, mintsem a tudatba hogy el kell engednem.Valahogy más lett minden, olyan vidám.De nem telik el úgy perc, hogy ne ő járna az agyamban, hogy ne próbálnám meg felidézni magamban az együtt töltött perceket.

Most én kérdezem tőled.

Szerinted ennek így van értelme?

Szerintem van értelme...
Szerintem TE vagy az értelme.
Mindennek..

Szeretlek..♥

"/Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom./"
W.S.

"/Hozzám nőttél észrevétlenül,
Beépültél húsomba, vérembe,
Itt élsz velem legbelül,
Tested lenyomata beégett testembe.

Szemeid néznek vissza tükrömből,
Mosolyod lebeg az éjszakában,
Ajkad mesél vágyról, szerelemről,
Ismertelek már egy más világban.

A szeretetnek vagy örök szelencéje,
Flastrom az összes sebemre,
Az odaadás forró, édes kemencéje,
Nyugtató csók a lelkemre.

Nem tudunk semmit a jövőről,
Csak tobzódunk önfeledten a mában,
Pillanatokat lopunk az időből,
S a végtelent leljük egymás karjában./"
L.I.