Szenvedett....végeláthatatlanul....és én vele szenvedtem.Az a görcsös empátia amit én iránta éreztem /érzek szinte felfalt.Hiszen csak idegen? Nem, ennél ő több, értékesebb és nagyobb kincs az általam ismert emberek bármelyikénél. És ez a kincs elveszni látszana pár gyenge könny és sóhaj alatt, ez a kincs feladná a küzdelmet ,hogy ragyoghasson.És én könnyezek vele, mert tehetetlen vagyok, mert nem értem meg a rébuszait....S aztán hopp egy pillanatra elém villan minden magyarázat, minden válasz minden kérdésre ,és fejembe hatol a felismerés, ilyen formán is egyezik én velem.Segíteni nem tudok csak bíztatni és erőt adni, csak elmondani neki, hogy bármi történjék ő kincs.Elmondani ,hogy a félelme fölöslege, és elmondani ,hogy a mosolya sokkal szebb mint bármely szürke árnyalat csillogása a szemében.Bármit megadnék ,hogy nevessen, és lám egyszer csak nevet , felhőtlenül, nem törődve az eddíg oly nagynak számító problémákkal.És nevet...és engem ez mennyire boldogít...♥