-Ha titkoban tartod a létezésem az egyenlő azzal , hogy szégyenlsz és nem vállalsz fel!Mintha nem is szeretnél!-mondtam neki dühösen, csalódottan.
Nem válaszolt a tekintete hideg volt, mintha nem is hallaná a dühöngésem.A park sötét volt, a hold csak egy nagyon kevés fényt eresztett át a fákon.Ültem mellette és nem értettem semmit.Hosszú percek teltek el hang nélkül, majd végül egy hangos sikítás törte meg a csendet.Összerezzentem és azon kaptam magam hogy Sebastian olyan erősen szorít ,hogy majd' megfulladok.Összehúzta a szemét és csak szorított.Elhalt a hang , újból csendes lett az éjszaka , s amint távolibbnak érezte a veszélyt elengedett.A szemembe nézett.Nem szólt csak nézett némán, elfagyott tekintete belemerült a szemembe.Ijedve néztem rá, nem tudtam mire vélni.Újbóli sikítás, közelebbről.Mind a ketten felismertük , hogy a veszély közeledik.Sebastian kézen ragadott és futni kezdtünk , be a fák közé.Megbotlodtam egy kósza faágban elengedett a szorítás, elengedett a kéz.
-Sebastian!-kiáltottam utána.-Ne hagyj itt!
Nem jött válasz csak a távolodó lépteket hallottam, és újboli sikítást.Egész testemben remegtem, mint akit jégverembe zártak.Oly' annyira átfáztam , és annyira féltem hogy elájultam.Fejem a földön heverő faágak sokaságára koppant, és sötétség lepte el remegő testemet.Egy kórházban ébredtem.A kórteremben rajtam kívül egy kisfiú feküdt, aludt.Megpróbáltam mozdulni , de minden porcikám úgy sajgott , hogy inkább későbbre hagytam a próbálkozást.Hallgatóztam.Anyám hangját hallottam amint beszélget egy hölggyel.
-Teljesen átfagyott, az erdőben talltak rá, nagyot eshetett, mert tele van szegény sebekkel és karcolással.-mondta az idegen női hang.
-Mikor engedik haza?-kérdezte anyám , olyan aggódó hangon ahogyan még sosem hallottam beszélni.
A beszégetésből rájöttem , hogy egy orvossal, de legalább is egy ápolóval beszélget.
Nyílt az ajtó és anyu belépett rajta.Mérges , de szeretettel teli volt.
-Mit kerestél az éjszakában?
Nem próbáltam mentegetőzni , úgy is értelmetlen lett volna, inkább kibámultam az ablakon.
-Választ várok ifjú hölgy!-kiáltott rám.
-Málnát szedtem.-válaszoltam közönyösen, mit sem törődve a dühével.
Igaz hogy jócskán benne jártunk már a télben,de ha nyár lenne sem hinné el.
Szánalmat sugárzóan rámnézett majd kiviharzott a teremből.
Gondolkodni kezdtem, emlékezni.Sebastian ott hagyott.Hagyott volna meghalni, és egész este alig szólt hozzám.Mi lelhette? Miért nem vagyok neki elég fontos?
Egy nővér állt meg az ágyam előtt.Mosolygott rám, vélhetőleg reggelit hozott a letakart kocsiban.
-Kér újságot?- kérdezte.
Gondoltam mi mást tudok itt csinálni mint olvasni, hát biccentettem.
Elég hamar a kezembe is nyomott egy az napi újságot.A címlapon ez állt:
 

Gyilkosság az erdőben

Rögtön tudtam , hogy a tegnap esti sikoly hozzá tartozik a hírhez.Tovább olvastam."Két halott." Kettő is?! "Egy nő és egy fiatal fiú."Megállt bennem az ütő."Sebastian Heller, és Annie Smith."S-e-b-a-s-t-i-a-n-H-e-l-l-e-r, betűztem magamban, nem akartam hinni a szememnek.Sebastian meghalt.Ha nem hagy ott engem , kitudja talán én sem élek mára.Elhidegült az arcom és meredten bámultam a fehér plafont.Könnyek szöktek a szemembe.Miért ő?
-Baj van kisasszony?-szakította félbe merengésem az ápoló.
-Cs-csak a b-barátom.-dadogtam válaszként , remélve ennyi elég lesz neki.
-Talán baja esett?-puhatolózott tovább.
Nem válaszoltam , csak egyre hangosabban zokogtam.Tudatosult bennem, hogy elvesztettem.Értem halt meg.

Anyu haza vitt.Sokat kellett aludnom , pihennem.Egyik alkalommal álmodtam, újra álmodtam az estét, de másképp.

-Ha titkoban tartod a létezésem az egyenlő azzal , hogy szégyenlsz és nem vállalsz fel!Mintha nem is szeretnél!
-Pontosan azért teszem mindezt, mert jobban szeretlek a világ minden kincsénél,s meg akarlak óvni.-válaszolta.
Hallottam a sikolyt mint akkor, és futni kezdtünk mint akkor.Megismételve önmagam elestem a faágban és Sebastian elengedte a kezem.De most visszajött, megsimította az arcom és azt mondta:
- Ha élni akarsz maradj itt.Nekem az a sorsom , hogy ma meghaljak.Üldöznek és ha velem jössz neked is véged.Itt a fák közt biztonságban vagy.Szeretlek hallod?Igérd meg hogy sosem felejtessz el!
-Megígérem -nyögtem.

Aztán hallottam az ő sikolyát és felriadtam.Hát ez volt az ok? Ezért nem beszélt rólam soha senkinek? Ezért kellet elmennie?Tényleg szeretett.Láttam a szemén.Éreztem a kezén.Hallottam a hangján.


 

By.:Shen